Sajtos Speclé
Hozzávalók:
Fél kg hagyma, 30 dkg sonka, vagy csíkozott bacon szalonna, 6-7 tojás, 50 dkg liszt, 50 dkg Trapista sajt.
Elkészítés:
A sonkát apró kockára vágjuk, kevés olajjal megpirítjuk, miután megpirult, ki kell szedni a serpenyőből, és a zsiradékban üvegesre kell dinsztelni az apró kockákra vágott hagymát, majd visszatenni bele a sonkát és összekeverés után levenni a tűzhelyről. Közben egy fazék vizet fel kell tenni forrni, szokás szerint sózzuk a tésztavizet! A tojásból és a lisztből ki kell kavarni a nokedli tésztát, majd ki kell szaggatni a vízbe, és megfőzni. A megfőtt nokedlit tepsibe, vagy hőálló edénybe kell rétegelni a sonkával és a sajtal úgy, hogy ketté kell osztani a nokedlit és a sajtot. Alóra egy réteg nokedli kerüljön, arra a sonka, és az egyik rész sajt, majd erre rá kell rétegelni a másik rész nokedlit, rá a maradék sajtot és forró sütőben pirosra kell sütni. |